Bozsik Yvette és Marozsán Erika a Cabaret-ban szilveszterkor

www.elle.hu

2010. december 28. kedd, 22:00

Írta: Bellér Ágnes

 

 

Rendhagyó előadást álmodott meg Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a nyáron. John Kander és Fred Ebb musical klasszikusa már negyven éve hódítja meg a világ színpadait, most Győr után Budapesten is csillog.
Fotó: Horváth Judit

A magyar kortárs tánc legismertebb és legnépszerűbb alakja, Bozsik Yvette pályája során először musicalt rendez – a Cabaret-et, amelyben egykor Liza Minelli aratta sikereit, és amiért Oscar díjat kapott. A darab már ezért is különleges, de Yvette még csavart is az előadáson. Nem csak hogy remek színészeket kért fel a szerepekre, de a történet – bár ismerős – mégis vadonatúj.
Fotó: Horváth JuditFotó: Horváth Judit

- A színház igazgatójának kérésére vállaltam el a rendezést és a koreografálást – mondja Bozsik Yvette – Az első ötleteim között volt, hogy Marozsán Erikát, aki nem csak fantasztikus színésznő, hanem egyben csodálatos táncosnő is, keressük meg Sally szerepére. Azt is az első pillanattól tudtam, hogy a konferanszié alakja csakis Keresztes Tamás, a mai fiatal színészgeneráció egyik legtehetségesebb tagja lehet. Csányi Sándorral pedig régi barátság fűz össze bennünket, régóta szerettünk volna már együtt dolgozni, most pedig itt volt a lehetőség. Ő formálja meg az álmodozó Cliff Bradshaw alakját. Az előadásban szereplő táncosok pedig a Bozsik Yvette Társulat tagjai. A bemutatót december 30.-án tartjuk a Centrál Színházban, szilveszter napján pedig két előadás is lesz.
Fotó: Horváth Judit

Yvette számára is – mint mindannyiunknak –gyerekkorának egyik kedvenc filmje volt a Cabaret.
- A film nagy hatással volt rám, de a munkám során egyáltalán nem akartam ebből visszaidézni képeket, vagy karaktereket. Fontos volt, hogy az egész előadás egy különleges világban játszódjon, ami egyszerre vonat és hajó, és ahol a táncrészek és a prózai jelenetek egyetlen egységet alkotnak. Próbáltam a musical műfaját másképpen megmutatni, nem a megszokott, bevált, jól ismert eszközöket és formákat használni. Nem az volt a lényeg, hogy fénylő és csillogó előadást rendezzek, hanem egy kopottas, dekadensebb, őszintébb verziót szerettem volna a színpadra állítani.
Fotó: Horváth JuditFotó: Horváth Judit

Marozsán Erika már évek óta New Yorkban él, és ő sem tudott ellenállni a felkérésének. A művésznő egykor a balettintézetben kezdte a pályáját, és hosszú idő óta először ismét magyar színpadon játszik.
- Amikor megkérdezték, lenne-e kedvem megformálni Sallyt, azonnal igent mondtam, és már csak az ügynökeimet kellett meggyőznöm arról, hogy egyéb, külföldi munkáimat ez nem fogja befolyásolni – mondja Erika – Úgy éreztem, az ember nem mondhat nemet egy ilyen felkérésre, főleg, miután évek óta figyelemmel kísérem Yvette munkáit, és titokban mindig reméltem, hogy egyszer összehoz bennünket a sors. Lám, az álom válóra vált. Szerintem egy színész számára nagyon fontos hogy a színpadon is gyakorolja a szakmáját. Annál kevés gyönyörűbb érzés van számunkra, mint amikor egy emberi sorsot, annak minden bonyolultságával, néhány óra alatt átélhetünk a nézők előtt. A próbafolyamat előtt nem néztem meg még egyszer a filmet, hiszen még így, sok év távlatából is nagyon erős Liza Minelli hatása rám, és óvakodtam attól, hogy a legkisebb mértékben is hasonlítson a két alakítás egymáshoz. De mint annyi jó darabnál, ennek a szerepnek is rengeteg olvasata van, tehát Sally Bowles annyi féle lehet, ahány színésznő eljátssza.

Erika rengeteget dolgozik, itthon és külföldön, és időközben anyuka is lett – kislánya, Sara Jolán nemrég múlt két éves.
- Nemrégiben itthon forgattam egy amerikai filmben, amelynek Steven Rea játssza a főszerepét, januártól pedig egy magyar film főszerepét bízták rám. Február közepétől pedig ismét Németországban fogok forgatni. A lányom természetesen itt van velem, a nagymamák vigyáznak rá, és amikor nem próbálok, máris szaladok haza hozzá. Most már ő is élvezi, hogy zajlik az élet, a rokonság hada veszi őt folyton körül, ami ugyebár a New Yorki életünk alatt ritka mulatság volt. Az anyaság a legjobb tanítómester a művészember számára, hiszen a lelke csordultig van szeretettel, és gondoskodással.
Fotó: Horváth JuditFotó: Horváth Judit

Básti Juli játszotta már a Cabaret-et, a Madách Színház Sallyjéból alakult most át özvegy Schneidernévé, aki Berlinben szobák kiadásából él. Haumann Péter pedig a zsidó zöldséges, Schulz úr alakját formálja meg, aki számára készül már a sárga csillag. Csányi Sándor Michael York egykori szerepében tündököl, Cligg Bradshawként úgy illeszkedik a darabba, hogy nem illeszkedik. Ő ugyanis se nem énekel, se nem táncol az előadás alatt, mégis rendkívül erős karaktert mutat.

(Az előadást a december 30.-ai bemutató után december 31.-én, és január 8.,9.,19.,21.,22., és 30.-án nézhetik meg a Centrál Színház nagyszínpadán.)


Műsornaptár