Lidérces taps vezényszóra
www.nepszava.hu
2011. január 03. hétfő
Az óév végén tartották a Cabaret című világhírű musical premierjét a Centrál Színházban, Bozsik Yvette kiváló rendezésében. A fasizálódó Berlinben játszódó darab sajnos sok tekintetben a mai Magyarországon is igencsak aktuális.
A hatvanas években a Broadway-n bemutatott John Kander-Fred Ebb musical, a Cabaret, a Bob Fosse által rendezett film formájában végigsöpört a világon, és elementáris sikert aratott. Joel Grey a színpadról átkerült a filmvászonra is a Kit-Kat klub mindent látó és mindent lakmuszpapírként jelző, rafináltan csúfondáros konferansziéjának szerepébe, Lisa Minelli pedig bőrébe nem férő, hebrencs, csupa szív, csúnyácskán is imádnivaló bárénekesnőként volt zseniális. Alig a film magyarországi premierje után Szinetár Miklós végzős főiskolásokkal megrendezte a darabot az Ódry Színpadon, ahová valamennyi lehetséges állóhelyet is elfoglalva annyian zsúfolódtak be, hogy jóformán nem lehetett levegőt kapni. A sokak által várt bukás elmaradt, a tehetséges színinövendékeket nem lehetett lesajnálni a remek film után, magas hőfokú előadást hoztak létre. Szinetár aztán az Operettszínházban is színre vitte a darabot - jó, de már kevésbé invenciózus előadásban -, ami aztán a Madách Színháztól Békéscsabáig és Kaposvárig hódított nálunk is.
Bozsik Yvette rendező nagy találmánya, hogy a konferanszié szerepkörét kitágította Keresztes Tamás hathatós segítségével. Nemcsak egy lebúj pitiáner, éles szemű, hajlítható gerincű sztárja, hanem valóságos démon, lidérces sátán, aki kalauzként, vagy éppen italt keverő pultosként feltűnik több alakban. Fenyegetően vibráló lénye, kegyetlen fekete humora hátborzongató. Mindehhez Keresztes gumiteste, remek mozgáskészsége társul, bravúros, ugyanakkor elmélyült, helyenként fenomenális. Marozsán Erika hazaröppent New Yorkból, hogy eljátszhassa Sallyt, nyolc év után most van új szerepe magyar színpadon. Megérte erre a feladatra időt szakítania. Csábosan igéző. Erotikusan kivillantja a lábait, titokzatos sokértelműséggel néz, rejtélyesen izgalmas nő. Nem olyan szeszélyes, mint amilyen Lisa Minelli volt a szerepben, nincs is annyira a züllés határán, szép arca nem mutat romlottságot. Az ő Sallyje inkább luxus lokálba való, de nem baj, így még nagyobb a feszültség közte és a bár koszlottan buja televénye között, amit Bozsik remekül teremt meg nagyszerű táncosaival. Alkoholgőzös, nekibúsult, torz haláltáncot fest, amelyben már csak a féktelen tivornya, nekiszabadult szexualitás szolgálhat időleges búfelejtőként a programozható végítélet előtt. A Simon Kornél által alakított Cliff, akibe Sally belehabarodik, kezdeti naivitása után mind inkább rájön, hogy innen szélsebesen menekülni kell. Schmied Zoltán pedig olyan elaljasodó barnaingest alakít, aki eredendően nem volt gonosz, de őt is bedarálja a gépezet.
A rendező a nézőket is teszteli, csapdát állít nekünk. A Kovács Vanda által alakított, számítóan dörgölődző Kost kisasszony az első felvonás végén belekezd abba a giccsesen édeskés, ugyanakkor fenyegető nótába, amire a szereplők zöme is rázendít, idegborzoló náci indulóvá formálva a dalt. A konferanszié pedig a közönség felé fordul, vezényel nekünk, hogy tapsoljunk a nóta ritmusában, vegyük át a hangulatot. És bizony túlzottan is sokan verik össze a tenyerüket, egyáltalán nem belegondolva, miért is lelkesednek.
Segélykiáltás és vészjelzés ez a kiváló produkció, hogy vannak, akik újra megtanultak vezényszóra tapsolni. És olyanok is vannak, akik megint masíroznak hozzá.
Kövessen minket: