Az Olvass bele.hu beszámolója
Rémálmok | Pletykafészek a Centrál Színházban
Írta: Bedő J. István2011. február 22. kedd, 07:09
Néha felriadok, mert azt álmodtam, hogy ismeretlen városban ismeretlen házba, ismeretlen nyelvű társaságba keveredem, és mire magamhoz térek, mindenről kiderül, hogy álom, csak a fejfájás a valódi… Így aztán roppant ismerős volt a Pletykafészek kiinduló helyzetébe csöppent házaspár tehetetlenkedése.
Tényleg, mit tennék én, ha meghívnának barátom, az alpolgármester (nem Jásznagyfalu, hanem New York!) tizedik házassági évfordulójára, hogy együtt emlékezzünk a régi haverokkal a közös egyetemi évekre – csak éppen a személyzet kimenős, a kaják nem készültek el, a feleség sehol, a házigazda pedig fülcimpán lőve tocsog a vérben az emeleten?
Aztán jönnek a meghívott házaspárok, és elkezdődik a hintázás az ’eltitkolni mindent!’ és az ’elmondani mindent!’ között. Ezer szerencse, hogy nem Agatha Christie vágott neki az alaphelyzetnek. Akkor lenne feszültség, így viszont!...
Ahogy egymás előtt próbálnak alakoskodni a házaspárok, lehull minden álarc, a szépen szabott szmokingok, öltönyök és koktélruhák mögül pettyes jellemek és foltos életrajzok türemkednek elő. Minden kapcsolatban van valami mérgezett pletyka, valamilyen kisebb vagy nagyobb megcsalás – a meg sem jelenő háziakról is megy a letye-petye-lepetye. Hát persze. Vajon miért lőtte magát fülcimpán Charlie, és hova mehetett épp ma a felesége?
Ahogy megérkeznek Gormanék után Ganzék, majd Cusackék is, a történet egyre több árnyalatot, színezetet és fordulatot kap, míg végül megjön Cooper is, nejestül. A férfi már aktív politikus, és más sem hiányzik neki, hogy valami lövöldözéses üggyel kapcsolatban emlegessék.
Puskás Tamás, aki „házi szerzőjüknek”, Neil Simonnak ezt a tankönyvi pontosságú bohózatát színre vitte, kvázi megígérte, hogy a közönség dől a röhögéstől. Hát ez be is jött. A házastársak csípős oda-visszavágásokkal reagálnak a hol szelíd, hol borsosabb gyanúsítgatásokra, és az egyetlen Chris Gormanen (Nagy-Kálózy Eszter) kívül mindenki feltalálja magát.
Bohózatnak nevezik a Pletykafészket, és tényleg előjön minden patent. A pszichiátert és tévészakács feleségét cselédségnek nézik (félreértés), az emeleti szobában vérző Charlie nem látogatható (félrevezetés), a két fürdőszoba állandóan foglalt (bezárt szobák), minden párból valaki lenullázódik: füllövészeten vett részt, elesik, üvegbe tenyerel, megégeti magát a konyhában, átmenetileg megsüketül, beüti a fejét (sérülés). Akinek ez nem elég, a politikus neje gyűlölködik, és egy elég félreérthető formájú és méretű kristályrudat markolászva próbálja magát társaságképessé tenni, de beejti a klotyóba a kristályt (elvesztés), majd feltűnően kiegyensúlyozottan és feldobva (kokain?) tér vissza a társaságba, hogy hetyegjen az egyik férjjel (megcsalás).
És mikor a legvégén rendőrök jönnek kérdezősködni (félreértés) – mindenki sáros valahogyan (hazugság). Akinek rossz a memóriája, ne hazudjon! – ezt alapelvet próbálja mindenki betartani, persze eredménytelenül. A közönség visítva röhög, és ettől lemarad a poénok egy részéről, mert helyenként túl sűrűn sorakoznak.
Debreczeni Júlia remekül mondható szöveget fordított a Centrál Színház számára. Nagy-Kálózy (Chris) még arra is képes volt, hogy az abszolút ostoba ügyvédnő figurájáért az aggodalomtól megcsúnyuljon. Simon Kornél (Ken, Chris férje) nagypofájú ügyvédként teljesen helyén volt a rohangálásban – persze átmeneti süketségének poénjai óhatatlanul gyengébbek, mint a darab egésze.
Liptai Claudia hosszú szünet után bizonyítja, hogy nem muszáj műsorvezetnie, mert jó komika, színésznőként illik foglalkoztatni. Scherer Péter minden körülmények között pszichiáter – mindenkinek a lelkével és a motivációival foglalkozik, és eltörpül királyi fenségű neje, Cookie mellett. Básti Julinak, fájdalom, kevés verbális sziporkát osztott a szerző, a szakácsműsorok hátfájás miatt négykézláb közlekedő sztárja hozzá méltatlan poén. Az újraválasztásáért, a fényes politikusi glóriáért Glenn Cooper (Schmied Zoltán) igyekszik távol tartani magát a ráfröcskölődő eseményektől – de az inge (konkrétan) mégiscsak véres. Na, ettől kezdve minden hitele elvész, és csak akkor talál önmagára – egyébként mindenki –, amikor a rendőrök elhagyják a terepet.
Bertalan Ágnes (Cassie Cooperként) szikrázó dráma, egy üstökös berobbanása a felső tízezerhez sorolt alpolgármester házába. Persze bohózati dráma. Elegáns undor, két lábon járó jégcsap, féltékeny, hideg ribanc, aki később (narkó?) másik emberként lép a nappaliba, a fürdőszobából. Bizonyára kisírta magát szerelmetes kristálya elvesztése miatt. Vagy számot vetett a jóléte árával, és megalkudott. Ehhez képest semmiség, hogy feldühödve gyalog akar hazamenni. Az 22 mérföld!
Minden édes süteménybe kell egy csipet só – ez közismert. Itt a bohózatba kerülő ellenkező íz: az őrmester, Cserna Antal. Katalizátora a történetnek. Viharosan tör be, hiszen nem nyitnak neki ajtót. Szövege sincs sok, vizsgálódni egészen másért jött, nem az eltitkolni való két lövés miatt. De ő inspirálja a Charlie szerepét magára vállaló Lennyt (átöltözés, félreismerés), hogy hazudjon valami elfogadhatót. Rudolf Pétercsodát művel. Elhiszi, hogy ő maga Charlie, és mint ilyen, egy költői szépségű tizedik házassági évfordulót talál ki. Az őrmester csak áll, figyel, de amíg Lenny hazudik, egyszerre érezzük, hogy Cserna jelenléte nélkül ez nem menne. Neil Simon vén színpadi róka, ezt is megoldja: az őrmester nem hiszi, de szépnek találja a sztorit, és lelép.
Hepieeeeeeend!
Egy frászt. Mert hol vannak a házigazdáék? Fog még történni egy s más itt a villában…
Neil Simon: Pletykafészek. Centrál Színház. Fotók: Egyed Péter.
Kövessen minket: