Centrál Színház

A Centrál Színházban Puskás Tamás rendezésében bemutatott Pletykafészek című bohózat tipikus Neil Simon darab. Módszeres eltervezettséggel támadja meg a nevetőizmokat. Az a célja, hogy a néző csaknem a szék alá röhögje magát.

Ez így, ha belegondolunk, picit már több is, mint a totálisan felhőtlen szórakozás, már-már az abszurd darabokhoz közelít, de azért persze nem úgy, hogy bárkinek is bármi megülje a gyomrát, a lényeg a kiadós hajcihő, az őrületes felfordulás, tébolyító rumli, ami persze mulattató. De közben Neil Simon, akit sokan a bulvárvígjátékok szinte már klasszikussá vált, koronázatlan királyának tartanak, mindig becsempész némi mélyebb vagy álmélyebb mondandót is. Gondoskodik róla, hogy jól csúszó ostyában adagolja a keserű pirulát. Tetszetőssé, színessé teszi a fajsúlyos témát, ha úgy tetszik, habosítja, de azért ezt olyan rafinált ügyességgel teszi, hogy valamennyire érzékelhető legyen a temérdek bruhaha közepette. 

Puskás Tamás pedig, akinek színházában már háziszerzőnek számít Neil Simon, abszolút érzi az arányokat. Nem akarja többnek hazudni a bulvár bohóságot, mint ami, bármennyire is erőteljesen divat ez mostanában. Gagyit sem óhajt azonban adni a publikumnak, pedig ez is rohamtempóban még inkább divatba jön. Általában eltalálja a nívós, de nem túlzott agymunkát igénylő szórakoztatás módját, és jó szereposztással is növeli a színvonalat. Nincsenek extravagáns rendezői ötletei, de kellően végiggondolva a darabot gondosan levezényli a produkciót, és szeretetteljes hozzáértéssel helyzetbe hozza a szereplőket. 

A vállaltan blőd történet szerint New York alpolgármestere tízéves házassági évfordulójára vendégségbe hívja magához a barátait. Akik, amikor megérkeznek, nem találják, majd átlőtt füllel mégiscsak rálelnek az egyik szobában. Mi őt nem látjuk, ahogy a feleségét sem, akinek egyszerűen nyoma veszett, csak a felső tízezerhez tartozó díszes vendégsereget, melynek tagjai megzavarodnak ettől a szokatlan helyzettől, ami kihozza belőlük a valódi, vagy ha úgy tetszik, a legrosszabb énüket. Beindul a rosszmájú pletykálkodás, a gonoszkodó, sőt gonosz megjegyzések sora, egymás csipkedése, mardosása, alkoholos állapotban mindenki kifordul magából, és kimutatja a foga fehérjét. Ha komolyabb darabban lennénk, már-már világvégéről, apokaliptikus tobzódásról is beszélhetnénk, és persze mindez érintőlegesen benne van a bohózatban is, de Neil Simonnak esze ágában sincs mélyre ásni, kiválóan ismeri a sikerdarabok receptjét, és nem akar mást feltálalni, mint amit várnak tőle. 

A színészek, Nagy-Kálózy Eszter, Simon Kornél, Liptai Claudia, Rudolf Péter, Scherer Péter, Básti Juli, Schmied Zoltán, Bertalan Ágnes pedig élvezik, hogy csilloghatnak-villoghatnak, mókázhatnak, passzolhatják egymásnak a labdát, poénok özönét süthetik el, és szinte mindegyikük sokat lehet a színpadon, hálás szerepben parádézhat. Azért a tejfölt Rudolf Péter viszi el, amint éppen két rendőr félrevezetése miatt, hogy ne tudják meg, micsoda vircsaft folyik itt, kiadja magát a ház urának, mintha normális házibuliba toppantak volna be a szaglászó kopók. Rudolf eljátszik egy olyan fickót, aki először kétségbeesetten, izzadságosan préseli ki magából a hazugságot, aztán belódul a fantáziája, rákap a dolog ízére, már egészen pofás, átélten előadott, ötletesen valószínűtlen történetet kerekít ki a históriából. A Cserna Antal által alakított hekus, nyomában őrmestertársával Gats Éva megszemélyesítésében megrökönyödötten hallgatja, aztán őt is annyira elkapja az álmese hevülete, hogy rámondja, elhiszi, és távozik. 

Nekünk is így adagolja be álmeséit Neil Simon. Érinti bennük a világ bajait, de erősen legyengítve, lebutítva ábrázolja a problémákat, hogy könnyeden szórakoztató legyen, amit ír. A Centrál Színház előadása tomboló siker.

[...]

Bóta Gábor / Népszava