Centrál Színház

Csapó József - "mi vagyunk a kritikusok a darabban"

- Ti vagytok azok, akik tulajdonképpen megteremtitek az előadás atmoszféráját azzal, hogy  énekelve hol feltűntök, hol eltűntök. Konkrétan mi a szerepe a jelenléteteknek?

Csapó József: Rosszmájúan azt mondhatnám, hogy díszleteket tologatunk. Persze ez csak vicc!

Igazság szerint mi vagyunk a kritikusok a darabban: pozitívan vagy negatívan, de mindig reflektálunk az eseményekre. Hol kifigurázzuk a színészek érzelmeit, hol az ő dalaikat elénekelve mutatjuk meg a közönségnek, hogy miként lehet másképpen értelmezni egy adott szituációt.

- Más stílusban is éneklitek el ezeket a dalokat. Szerinted a ti feladatotok nehezebb, mint a főbb szereplőké?

Csapó József: Nem hiszem... nem tudom. Néha nehezebb egy kis szerepet eljátszani, mert kevesebb szóból, rövidebb idő alatt kell megformálni egy karaktert, és hibázni sem szabad, mert nincs idő kijavítani. Sokkal rövidebb idő alatt kell megteremtenünk a hangulatot: amire egy színésznek egy öt perces dal áll rendelkezésére, nekünk esetleg csak pár másodperc. Úgyhogy nehezebb. Ráadásul amíg betolunk egy kétszemélyes francia ágyat egy huszonöt másodperces gyorsöltözés után, közben mosolyogva kell elénekelnünk egy dalt. Ez helyenként artistaképességeket igényel.

- Te szerepelsz más musicalekben is?

Csapó József: Nem, én klasszikus hangképzést tanultam-tanítottam. A komolyzene mellett tanítottam az Országos Musical Kurzuson is hangképzést, úgyhogy a stílus nem áll messze tőlem. A műfaj szeretete pedig még a gimnáziumi éverkre vezethető vissza, amikor az osztálytársaimmal, barátaimmal összehoztunk egy Jézus Krisztus szupersztár előadást Székesfehérváron, ahol egy kicsit skizofrén helyzetben hol Jézust, hol Júdást énekeltem, attól függően, hogy épp mire volt szükség. De ettől függetlenül a komolyzenei világot tartom inkább enyémnek.

- A Jézus Krisztus... klasszikus musical az Egy nyári éj mosolyához képest, aminek mindegyik dala valcer és sajátos zenei világgal rendelkezik.

Csapó József: Ezzel vitába szállnék, mert nagyon is komolyzenéről van szó. Hasonló Bernstein West Side Storyjához, ami szerintem nem is musical, hanem kortárs komolyzene. Attól függetlenül, hogy viszonylag könnyedebb, háromnegyedes valcertempójú a dalok többsége, a harmóniaváltások meg a nehéz dallamok miatt inkább kortárs zenének mondanám. Ez egy dallamosabb, kicsit közérthetőbb dolog – de szerintem ettől még kortárs zene.

- Tehát zeneileg az előadás inkább a komolyzene, mintsem a popzene felé húz?

Csapó József: Egyértelműen! De nem kell megijedni, nem egy Bartók, vagy Schönberg nehézsésgű atonális zenére kell gondolni, amikor kortárs zenét említek, hanem csak arra szeretnék utalni, hogy sokkal fajsúlyosabb mű a Nyári éj mosolya, mint egy kommersz musical.

- Válogatáson kaptad meg Erlanson úr szerepét. Hogy zajlik egy ilyen casting?

Csapó József: Én úgy érkeztem meg, hogy már minden szerep mellé volt írva egy név, csak az enyém mögött szerepeltek hatalmas kérdőjelek, ettől úgy tűnt, mintha az én szerepem lenne a legnehezebb. Én voltam a fekete folt! Ettől majdnem megijedtem, de szerencsére nem vontam le messzemenő következtetéseket belőle. Egyébként tényleg speciális feladat, mert érdekes, többszínű hangot kíván a szerep, ami szerencsére nekem megvan. Kontratenorként diplomáztam az egyetemen, amit ma szokás férfiszopránnak nevezni - helytelenül. Érdekes adottság, hogy emellett a tenor hangom is használom párhuzamosan, tehát két hangszínt birtokolok. Mindkettőt   nap mint nap használom színpadon . Erlanson úr elvileg tenorszerep, de nagyon-nagyon magasra van írva, tehát kiváló lehetőségek rejlenek benne. Ráadásul úgy jöttem el a castingra, hogy abszolút nem voltam felkészülve. Egy lírai, angol nyelvű musicalrészletet kellett hozni, erre én beállítottam a Toscából egy Cavaradossi áriával, mire Caroline, a zenei rendező mosolyogva annyit mondott, hogy hát igen, határeset – (ez egy hatalmas operai tenor szerep). Miután ezt elénekeltem megmutatta az első sorát annak, amit el kell énekelni Erlanson úrnak, hogy megnézze, meg tudom-e csinálni.

- Meg tudtad.

Csapó József: Meg tudtam, de a kontraszt hatalmas volt. Megértettem, hogy miért mosolyogva mondta, hogy határeset.

- Ezek szerint elég komoly énekesi feladat a tiétek, hiszen közben az előadás zeneiségét is erősítitek, nem csak az atmoszféráját. Mindeközben viszont az Egy nyári éj mosolyában sokkal nagyobb hangsúly van a lírán, mint általában a musicalekben.

Csapó József: Igen, ez összetett feladat. Annyira egybe van komponálva a zene és a szöveg, hogy az előbbit nem is lehetne kivenni belőle. Amikor elkezdtem tanulni és hallgatni a dalokat, elsőre nem tetszett a zene. Ez abszolút megváltozott a végére: rettenetesen megszerettük! A nehézsége éppen az, hogy úgy kell előadni, hogy aki először hallja, az is megszeresse. Átláthatóvá kell tenni azoknak is, aki csak szórakozni jönnek be. Ehhez persze elengedhetetlen a kiváló színészi alakítás, és az olyan hatalmas egyéniségek, mint Törőcsik Mari, akitől van szerencsénk minden nap rengeteget tanulni! Persze, az összes szereplőt bátran hozhatnám fel példaként.

- Neked, mint énekesnek, ugyanúgy kell tudnod, hogy melyik hangot miért énekled, mint a színésznek azt, hogy melyik mondatot miért mondja. Ezt hogy alakítjátok ki egy próbafolyamat során?

Csapó József: Én mindig abból indulok ki, hogy egy jó zeneszerző ért a szakmájához. Tehát ha egy zenei hangulatot leír és az nem egyezik a szöveg hangulatával, akkor azt feltételezem, hogy ezzel valami másodlagos jelentést szeretne kifejezni. Az Egy nyári éj mosolyában a valcer könnyed, zenei hangulata sokszor egyáltalán nem könnyed szövegeket rejt maga mögött. Ez egy nagyon érdekes kontraszt.

- Sőt az egész előadás érdekes kontraszt, hiszen – nagyon leegyszerűsítve – egy kosztümbe csomagolt szexuális dráma. Úgy dönget tabukat, hogy a közegből nem ez következne. Ettől két, egy nagyon ösztönös és egy nagyon képet mutató – nem képmutató – síkon mozog az előadás.

Csapó József: Így van, és egyébként éppen mi vagyunk azok, akik ezt a kettősséget még jobban erősítjük. Hiszen a színészek egy felsőbb szinten vannak, miközben mi teljesen földhöz ragadtan létezünk azáltal, hogy kommentáljuk a történéseket.

- Hogy hogyan zajlik egy ilyen zenei értelmezés, abba még kevésbé lát bele az ember, mint egy színházi próbába. Hogyan próbáltok egy zenés produkciót?

Csapó József: Hogy egy hangot hogyan énekelj, azt először meghatározza, hogy az ember hogyan tudja énekelni – abba a rendező nem szól bele. Viszont Caroline és Lázár Zsiga, a zenei rendező és a karmester nagyon is! Ebben az a nagyon nehéz, hogy míg a színész játszhat például a szöveg tempójával, vagy hogy hol tesz bele egy kis hatásszünetet, addig nekünk hangról hangra le van írva a kotta. Ettől természetesen el lehet térni, de sokkal szűkebbek a lehetőségek. Az a jó a musical stílusában, hogy mégiscsak szabadabb, mint például egy opera.

- Egy operához képest ez könnyebb feladat vagy csak más?

Csapó József: Az operában sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az embernek a hangjára, mint a színészi alakításra. Persze, egy igazán jó operaénekenek a színészi képességei is megvannak a szerephez. Az egy teljesen más műfaj, ott még az is megbocsátható, ha az énekes beáll a színpad közepére, és az egész áriát egy helyben leénekli. Sondheim darabjában pont az a zseniális, hogy nincs lehetőség szétválasztani a zenét a prózától, mert az így kerek egész! Ettől még a nyári éj is mosolyog.