uploads/content/article_cover_image_28.jpg

„Ez a mese megtörténhet”

A My Fair Ladyben kéz a kézben jár a hétköznapi valóság és a varázslat. A virágáruslány kap egy lehetőséget, de a sikerhez kell a kitartása és tehetsége is. Mit él meg az akadályok során Eliza? Ki is ő, és hogyan forrt össze vele Audrey Hepburn alakítása? Erről is beszélgettünk Tompos Kátya színésznővel, aki a Centrál Színház előadásban bújik a virágáruslány szerepébe.

A darab végére egy szegény lányból hölgy lesz. A felszínen látjuk, amint a rongyos ruháit szépekre cseréli, és megváltozik a beszéde, a viselkedése is. De hogyan változik Eliza jelleme?
Eliza személyisége már a kezdetektől többet takar, mint amit látunk. Ő nem csak egy egyszerű virágáruslány, ott bujkál benne a lehetőség a fejlődésre. Van tehetsége, csak eddig nem kapott lehetőséget arra, hogy képezze magát. Ahogy a valóságban, itt a történetben is tehetségre, kitartásra, szorgalomra és szerencsére van szükség ahhoz, hogy valaki kimozdulhasson abból a társadalmi közegből, amelybe beleszületett. Eddig csak a túlélésre játszott a szürke hétköznapokban, most azonban lehetőséget kap: fogadásból felajánlják neki, hogy képzik, és nem kell többé virágot árulnia az utcán. Erre ő felfigyel, mert nem akar egész életében nyomorban élni, és úgy dönt, bevállalja. Bár nem sejti, mi vár rá, ott lebeg a szeme előtt a cél, hogy ő több szeretne lenni, ahogy a híressé vált dalban is énekeli: a „Csudijóban”, amit mi új fordításban adunk elő, mint „Gyönyörű”. Nem kell neki igazán sok, csak egy kis emberség. A kérdés: képes-e végigjárni az utat, vagy feladja? Hogyan tud építkezni a nehézségekből, melyek szembejönnek vele?

Ilyen nehézség lehet a szegénység és jómód közötti távolság. Egyik kritika írta az előadás kapcsán: „Tompos Kátya Elizája érzi a kibékíthetetlen, áthidalhatatlan ellentétet szegény és jómódú között.” Valóban áthidalhatatlan ez az ellentét?

Eliza az élő példa arra, hogy igenis áthidalható. A távolság leküzdése a személyeken és a helyzeteken múlik. Van, aki örökre a szegénységben ragad, mert bár fel akar emelkedni, nincs rá eszköze vagy lehetősége, és előfordul, hogy valaki nem is akar lépni. Eliza folyamatosan tesz azért, hogy felemelkedhessen, és lehetőséget is kap erre. Megvan benne a kitartás, erő, és humor is, de azért oda tud szúrni, ha meg kell védenie magát. Az ellentét talán ott lehet erős, amikor Higginsszel konfliktusba kerül, és már nem a fogadásról, hanem az érzelmekről, kapcsolatról szól a vita. Higginsnek ugyanis nem az a fontos, hogy segítsen, hanem hogy a fogadást megnyerje. Az okozza neki az izgalmat, hogy sikerül-e kiemelnie egy kis toprongyost a porból, és elhitetni a társasággal, hogy úrinő. Eliza az ő kezében egy játékszer, ezt a helyzetet azonban a darab végén már nem fogadja el a lány. Ekkor már visszaköszön az, hogy honnan is jött ő, mi mindent jelent neki, hogy végigjárta ezt az utat, és megtanítja Higginsnek, hogy nem lehet csak úgy hasraütésre játszani az emberi érzelmekkel. Mint ahogy A kis hercegben is elhangzik: felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Több kritikában is kiemelik a darab utolsó jelenetét, ahol Eliza majdnem Higgins fejéhez vágja a férfi papucsát, aztán mégis odateszi a lába elé. Ez igazi happy end? Van jövője a kapcsolatuknak?

Szerintem éppen az a szép ebben, hogy mindenki magában képzelheti el a folytatást. Eliza először azt a döntést hozza meg, hogy elmegy, majd mégis visszatér. Mintha meg akarná leckéztetni Higginst. Az azonban mindkettejüknek boldogság, hogy visszatér. Hogy hogyan ébrednek fel másnap, és mi lesz velük ezután? Mindez már a nézőkre van bízva. Lehet, hogy évekig együtt lesznek, és összecsiszolódnak, de az már egy másik történet és darab.

Mennyire volt nehéz azonosulni Elizával?

Bármelyik színésznővel beszélek a korosztályomból, mindenki úgy tartja, hogy ez egy jutalomszerep. Színésznőként ugyanis nagyon jó Elizával azonosulni, hiszen mi is egy hasonló utat járunk be, amikor felvételizünk, amikor kezdőként találkozunk a férfitanárainkkal, amikor elvárásoknak kell megfelelnünk, és néha nem sikerül, vagy kudarcot vallunk, de fel kell állni, hogy folytatni tudjuk. Ezek az élmények mind belesimulnak Eliza szerepébe.

Elizával nem most találkoztál először színészként. A Szegedi Szabadtéren már többször is eljátszottad. Miben más ő a Centrál Színház darabjában?

Öt-hat év telt el a két előadás között, és ez sokat segített, hiszen azalatt leülepedtek bennem az élmények, átláttam a hibákat. Akkor is élvezetes volt játszani, viszont elképesztően nagy térben adtuk elő a darabot, így nem láthatták a nézők a finomságokat, nem lehetett pillatásokkal, mimikával játszani, mindent nagy gesztusokkal kellett bemutatni. Ilyenkor elvész valami, ráadásul a nézők szeretnek hasonlítgatni. Mindannyiunknak alapélmény Audrey Hepburn alakítása, aki szintén finom gesztusokkal játszott. Ő nem tudott közönséges lenni úgy, hogy ne lett volna benne valami arisztokratikus. Erre csak ő volt képes, ezért válhatott ikonná is. Ezt azonban Szegeden nem lehetett tartani a nagy távolságok miatt.

Itt, a Centrál Színházban az ő alakítása is hatott rád, a te Elizádra?

Igen, mert Eliza mindenképp hozzá köthető. Ez a szerep már az övé lett. Sokszor belegondolok, milyen lehetett Julie Andrewsnak, hiszen ő játszotta színházban a karaktert, az ő hangjára íródott a zenés Pygmailon, de a filmben mégsem ő lett Eliza. Audrey Hepburn kapta a szerepet, annak ellenére, hogy a hangján hiába dolgozott, nem tudta úgy elénekelni, hogy azt fel lehessen használni. Viszont van benne egy olyan érzékiség, báj, fény, ami hiányzott volna, ha nem ő játssza a vásznon. Ennek a nyomait pedig be lehet építeni az előadásba is, hiszen a nézőknek is van rá igényük.

Szeptember végén mutattátok be a My Fair Ladyt. Neked mit adott azóta Eliza szerepe?

Ez egy nagyon jól megírt, közönségbarát darab, melyben hihetetlen jól lehet bohóckodni, énekelni és közben drámát is játszani, hiszen egy ember sorsát játszom végig, akivel bárki tud azonosulni kortól függetlenül. Eliza karakterének rengeteg színe van, pont úgy lépdel előre emberileg és lelkileg, mint ahogy a beszéde fejlődik. Ezért minden egyes alkalommal, amikor végigjárhatom ezt az utat, feltöltődöm.

Folyamatos teltházzal viszitek a darabot. Milyenek a nézői visszajelzések?

Hatalmas sikere van az előadásnak, együtt lélegzik az egész színészcsapat a nézőtérrel. A darab során egy olyan cinkosság alakul ki a közönséggel, ami nagyon ritka. Azt is jó látni, hogy a fiatalabb és idősebb korosztály egyaránt érti, miről van szó, és hatalmas élmény, amikor érzem, hogy ott tart a néző, ahol én tartok színészként. Ezek óriási pillanatok. Ezek után érdemes levenni a jelmezt, és úgy menni haza, hogy tudom: kaptak valamit a nézők. Örülök, hogy ennek részese vagyok, és ez nem csak rám vonatkozik, hanem az egész társulatra és csapatra. Az előadás olyan szeretettel teli és tűpontos munkával készült, hogy ennek köszönhetően rengeteg örömünk van benne, ahogy a nézőknek is. Szeretik a játékot, a történetet, hiszen ez egy közönségdarab. Egy olyan mese, amely megtörténhet, és amelyben együtt él a varázslat a teljesen hétköznapi helyzetekkel.

Wéber Anikó

Forrás | www.kultura.hu