Interjú Bíró Bencével

Interjú Bíró Bencével

Bíró Bence a napokban nyerte el a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg díját magyartenger című művéért, melyet Alföldi Róbert rendezésében 2022 november óta láthattok Kisszínpadunkon. Bencével most A magyar dráma napja alkalmából beszélgettünk.


Melyik volt az első magyar dráma, ami a színház felé terelt?

Elsősorban nem drámák, hanem előadások tereltek a színház felé. Tehát nem az történt, hogy iskolás koromban olvastam a Csongor és Tündét, majd hirtelen úgy éreztem, hogy nekem színházzal kell foglalkoznom. A különböző nézőtereken ülve jött ez az érzés, miközben hatottak rám az egyes előadások, a színészek, a szövegek. Ezek között természetesen voltak magyar szerzők tollából születettek is. Hogy mondjak néhány példát: Háy Jánostól A bogyósgyümölcs kertész fia, Weöres Sándortól A kétfejű fenevad, Székely Jánostól a Caligula helytartója, Térey Jánostól a Niebelung-lakópark. Ezekkel a szövegekkel mind nagyszerű színházi előadások alkalmával találkoztam.

A magyartenger első, szerzői változatához képest, mennyit változott a darab, amit a Centrál közönsége lát?

Alföldi Róberttel közösen sokat dolgoztunk az előadás példányán. Az eredeti változatból kikerültek bizonyos jelenetek és születtek újak, amiket a rendező kérésére írtam. Robinak sok jó ötlete és meglátása volt, én pedig igyekeztem ezeket beépíteni a szövegbe. Illetve a kőszínházi bemutató előtti nyári felolvasószínház alkalmával is jöttek jó ajánlatok. Van például egy mondat, amit Kocsis Gergőtől loptam el, így hangzik: „Nem szeretem, amikor ilyen konkrétra iszod magad”. Aztán persze a centrálos színészek is loptak bele saját mondatokat.

Mi a magyartenger legviccesebb kulisszatitka?

Talán az, hogy sok karakternek és szituációnak van valóságalapja. Például a családomnak valóban van egy balatoni nyaralója, és a darabot nagyrészt ott is írtam meg a teraszon. Inspirálóan hatott rám a környezet. És valóban vannak kerti törpéink is. De hogy mi igaz és mi nem, azt nem szeretném, és teljesen fölösleges is volna elárulni. Ettől még nem működik jobban a szöveg vagy az előadás.

A darabban sokszor halljuk: „nincs, amihez ne lehetne hozzászokni”. Te mihez nem tudsz hozzászokni?

Épp ez az, hogy nincs ilyen. Olyan van, hogy nem szeretnék hozzászokni valamihez, és akkor harcolok ellene vagy dolgozom rajta. Például nem szeretnék hozzászokni a szomszédos háború gondolatához, vagy nem szeretnék hozzászokni ahhoz, hogy színházak és művészek, tanárok és orvosok egzisztenciális válságban kell dolgozzanak. De ahhoz sem szeretnék hozzászokni, hogy a színházi szakma, vagy ha úgy veszem, az egész ország egy abszurd kettészakítottságban létezik. És hiába nem szeretnék, mintha mégis ez történne. Az a helyzet, hogy hozzászoktunk a háborús hírekhez, megszoktuk a pályaelhagyókat és valahogy képesek vagyunk elevickélni a mai magyar mindennapokban. Tehát a mondat, ami egyébként Camus A közöny című kisregényében szerepel, sajnos igaz.

Melyik magyar drámát ajánlod olvasásra a közönségünknek?

Ahogy az elején is írtam, szerintem a dráma elsősorban nem olvasásra, hanem színpadra való. Néhány kivételtől eltekintve, azt hiszem, manapság csak színházi szakemberek olvasnak drámát. Ha valaki mégis szívesen olvas ilyeneket, akkor a drámai formában írt regényeket, költeményeket ajánlom. Például Nádas Péter Szirénénekjét vagy Esterházy Péter Én vagyok a te című „drámáját”. De ha valaki a kezébe veszi Az ember tragédiáját, az is meglepően izgalmas olvasmány tud lenni.



Fotó |
Horváth Judit

Videó bezárása