Interjú Martinovics Dorinával és Puskás Samuval

Interjú Martinovics Dorinával és Puskás Samuval

Az ártatlanság vélelme – ősbemutató a Centrál Színházban

A nemi erőszak ügyekben sikeres ügyvédnő maga is áldozattá válik. Vajon ahhoz elég lesz-e a tehetsége, hogy megvédje magát a férfiak alkotta jogrend keretei között? 2023. április 29-én, szombaton 19.30-kor lesz Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című darabjának hazai ősbemutatója a Centrál Színházban. A jog abszolút- és mindnyájunk saját igazának viszonyát körüljáró darab a színház első saját produkciójú monodrámája, melynek bemutatkozó rendezője Puskás Samu, főhőse Martinovics Dorina. Velük beszélgettünk.

Samu, úgy tudom, a darab kiválasztásában is aktív szereped volt. Mi ragadott meg a londoni előadásban? Miért döntöttél úgy, hogy első rendezésedként épp ezt választod?

PS: Két éves korom óta a színház volt - nem is a második, de - a másik otthonom. Hét éves korom óta pedig, konkrétan a Centrál, akkor még Vidám Színpad. Bár szorgalmas szemlélőként jóval több időt töltöttem el e falak közt, mint egy mesterség elsajátításához szükséges tízezer óra, a gyakorlat mezejére csak a New York Film Akadémián eltöltött éveim alatt léptem. Huszonhat éve tanulok a színház nyelvén és mivel ez a darab pontosan úgy fogalmaz, ahogy én szeretek, azt éreztem mély víz bár, de rendezői bemutatkozáshoz ideálisabb nem is lehetne. Repertoárunk kialakításában fontos szempont, hogy elsőként hozhassuk el a magyar közönségnek a legsikeresebb kortárs produkciókat. Ezért évadról évadra ellátogatunk a londoni West Endre, ahol igyekszünk minden Centrálos viszonylatban szóba kerülő előadást megnézni. Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című darabot Jodie Comer előadásában tavaly akkora hisztéria övezte, hogy minden igyekezetünk dacára sem tudtunk jegyet szerezni, pedig a darab elolvasása után mind éreztük, hogy egészen ritka, elemi erejű anyaggal van dolgunk! Azt hiszem szórakoztatóipari szempontból, témájában a jogrendszer mindig is előkelő helyet foglalt el a populáris kultúrában. Ékes példa erre a Johnny Depp-Amber Heard tárgyalás és az ekörül világszerte hangos diskurzus. Az igazságszolgáltatás ősidők óta foglalkoztatja az embert. Az ártatlanság vélelme pedig úgy szól a nemek közti egyenlőtlenségről, hogy közben nem aktualizál. Finoman font történet-szállal igyekszik betalálni akár zárt füleken át az agyba, aztán a szívbe, hogy nemtől, kortól, nézetektől függetlenül mindenkire hasson. Intellektuálisan épp úgy, mint emocionálisan. 

Dorina téged mi fogott meg a darabban mikor először olvastad?

MD: Nem tudom, színdarab volt e valaha ilyen hatással rám. Első olvasás után hosszan nem tértem magamhoz. Ahogy telik az idő, egyre jobban zavar a férfiak és nők közti egyenlőtlenség. Mégsem egyre harciasabb vagyok, inkább egyre szomorúbb. A gyengébbik nem kifejezés egyre jobban bánt. 17 évesen még szórakoztatott, de mára azt gondolom, hogy a nőkre több és nehezebb feladat hárul a modern társadalomban, mint a férfiakra. Helyt kell állnunk a munkahelyünkön, otthon és egyik területen mindig úgy kell jelen lennünk, mintha a másik nem volna. Az ártatlanság vélelme szerintem minden nőt érint, azokat is, akik nem váltak erőszak áldozatává. Elég, ha olyan kapcsolatban élt, amelyben elnyomva érezte magát. 

Samu férfiként te mit gondolsz erről?

PS: Hogy izgalmas korban élünk, sebes tempóban és határozott tollvonásokkal íródik át a norma. Az extremisták talán hangosabbak, mint valaha, de tartós változások idején ez nyilván elengedhetetlen, minél nagyobb egy megszokott rend súlya, annál kolosszálisabb erő szükséges a kimozdításához. A nemek közti erőviszonyok újraértelmezése az én generációm feladata, bízom benne, hogy helytállunk.  

Dorina, úgy tudom, most először játszol monodrámát.

MD: Szakmailag eddig egy dologban voltam biztos, hogy soha nem szeretnék monodrámát játszani. Ellene megy mindennek, ami engem a színészetben érdekel, vagy motivál. A színpadi partnerem jelenlétéből dolgozom, az ő tekintetéből, az ő gesztusaiból. Akár a sportban, engem egy csapat részeként érdekel a játék, ha nincs kivel, nem látom értelmét. Nyilván most barátkozom a gondolattal, hogy egy helyett kétszáz figyelő szempár lesz a játszótársam, de a műfaj, miszerint egyedül állok majd a színpadon, távol áll tőlem és megrémít. Tegyük hozzá, hogy a darab elolvasását követően mindennek dacára azt éreztem, magam sem hiszem, de bele akarok vágni!

Samu, neked is az első rendezésed. Benned vannak félelmek?

PS: Hogyne! Első diplomáját Angliában szerzett ipari tervezőként, bármely elém kerülő rendszer esetén edzetten törekszem az egész átlátására, ez az igyekezet viszont hadban áll egy inherens tökéletességre való törekvéssel. Utóbbi arra sarkalna, hogy jól elvesszek a részletekben. Szkülla és Kharübdisz között navigálva próbálom segíteni Dorina munkáját, legjobb tudásom szerint. 

Kaptál-e édesapádtól, Puskás Tamástól és édesanyádtól, Básti Julitól atyai és anyai jótanácsokat? 

PS: Valami sokkal fontosabbat kaptam, bizalmat. Nem okítanak, nem tartanak szemmel, szabadon tanulok, a saját bőrömön. 

Mit gondoltok, ez az előadás hozzá fog tudni járulni a férfiak és nők közötti egyensúly kialakulásához?

PS: Az egyetlen dolog, amit társadalmi szinten a színház tehet, hogy elindít egy párbeszédet. Az ártatlanság vélelme olyan anyag, ami megítélésem szerint erre a célra rendkívüli módon alkalmas. A célirányos változás egyik alappillére pedig nem más, mint a kommunikáció, tehát jó esélyekkel indulunk.

MD: Én is így látom! Centrálos munkatársnőimmel meglepő beszélgetéseket folytattunk. Páran tőlem egész eltérően értelmezték az olvasottakat. Annyira árnyaltan nyúl e témához a darab, hogy még női nézőink közt sem számítunk alapvető egyetértésre. Ugyanakkor bízom benne, hogy a mellettük ülő férfiak, majd előadás után megkérdik párjukat, "Mi az, amiről eddig sosem beszéltek?"


Szerző |  Tamás Dorka
Fotó |  Rohonczi Anita

Videó bezárása