Stohl András interjú

Stohl András interjú

Stohl András a férfi főszerepben mutatkozott be a Centrál Színház Kasimir és Karolinecímű előadásában. A próbafolyamatról és a főpróbahét nehézségeiről is beszélt.

Szabadúszóként te döntesz arról, hogy mit vállalsz?

Félig-meddig vagyok szabadúszó, mert az egyeztetések kapcsán a Centrál Színház élvez elsőbbséget, és évente benne vagyok egy új darabjukban. Örömmel teszem, főleg, ha olyan rendezők jönnek, mint Szikszai Rémusz vagy Alföldi Róbert. Nagy segítségemre van ebben Puskás Tamás, aki nem tipikus színházigazgatóként viselkedik, nem kell könyörögnöm neki, ha kapok egy felkérést. Ráadásul, amióta így dolgozom, azóta sokkal több időm marad a gyerekeimre, a családra, magamra is. Így szinte mindennap én mehetek értük az óvodába, iskolába, és van időm játszani, programozni velük az esti előadásig.

Az új darab idén a Kasimir és Karolinevolt. Most találkoztál először Kasimir szerepével?

Vizsgadarabom volt már negyedéves koromban a főiskolán. Zsámbéki Gábor rendezte, akkor Rauch voltam, töméssel és ezüstfoggal. Most is valamelyik idősebb szerepre számítottam, de amikor megtudtam, hogy Robi rendezi, már sejtettem, hogy lesz benne valamilyen csavar. Így rögtön az elején sokkal nagyobb a konfliktushelyzet, amikor kimondom, hogy ötvenéves vagyok, tegnap kirúgtak, holnap mehetek a híd alá.

Itt egy eleve vesztes helyzetből kell egy „még vesztesebbe” eljutnod.

Igen, még a lánnyal is szétcsúsznak. A nehézséget az jelentette, hogy tőlem meglehetősen távol áll Kasimir karaktere. Egy teszetosza fickó, aki nem talál megoldást az elrontott életére. Ezt a fajta keserűséget, fájdalmat, szomorúságot és tehetetlenséget nem szeretem, és ezért aztán játszani is nehéz. Jobban megvisel.

A játék során te is egyre jobban magadba fojtod az indulatokat.

Papp Janó (a darab egyik szereplője – a szerk.)egyik ismerőse mondta, hogy meg van törve a szemem. Ez annyira jólesik, mert az egész előadás alatt olyan fickónak kell lennem, akinek nincs fény a szemében.

Régóta dolgozol Alföldi Róberttel. Milyen volt újra együtt próbálni?

A főiskola óta barátok vagyunk Robival, a pályánk vállvetve megy, erre büszke vagyok, és remélem, hogy soha nem fog megváltozni, amíg élünk. Mi tényleg félszavakból értjük egymást. Bár nagyon nehéz a darab, és nagyon nehéz a szerep, a nehézsége nem abból fakad, hogy nagy amplitúdókkal dolgozik, vagy nehéz megtalálni a mondatok igazságát. Inkább abból, hogy filmszerűen mozaikos a történet, megmutat valamit, vágás, és már valami más jelenettel megy tovább. Ebben a munkában most kitüntetett helyzetben voltam, kicsit meg is ijedtem, mert nem kaptam annyi instrukciót, mint szoktam, csak biztatott, hogy jó lesz. Olyanokat azért mondott, hogy semmiképpen se meneküljek el a szentimentalizmusba, és a vége felé, hogy ne toljam túl a szerepet.

Ezek szerint alámerülés volt Kasimir szerepe?

Egy idő után elkezd ráülni az emberre a szerepe, nálam ez mindig így van. Ezen a főpróbahéten nagyon morózus lettem, nem volt kedvem bolondozni. Felkeltem, bejöttem, felvettem a susogós széldzsekit meg azt a nagyon szomorú pulóvert, aztán a bajuszt – hát, nem volt valami jó kedvem. Ugyan másfél órás az előadás, de olyan megterhelő, mintha kétfelvonásos lenne. Örülök, hogy egyben játsszuk, mert így nem tud a néző kikerülni belőle, nem zökkenhet ki. Sarkosabban fogalmazva: nem tud elmenni a szünetben. Végig kell néznie. Bekerül a húsdarálóba, és ledaráljuk a végére.


Interjú | Gyürke Kata
Frorrás | Fidelio márciusi száma | Az interjú hosszabb változata a fidelio.hu-n olvasható

Videó bezárása