Kakasy Dóra

Kakasy Dóra

Kakasy Dóra

Színművész

A Nemzeti Színház stúdiósa lettem egy évig. Az itt szerzett színpadi gyakorlat sokat segített későbbi pályám során. 1999-ben felvételt nyertem az azóta egyetemmé alakult Vas utcai intézménybe, ahol 3 szakmailag és emberileg is tanulságos évet töltöttem.
2002-ben Fodor Tamás meghívott társulatába, a Stúdió K-ba. Tagként 5 évig játszottam a Mátyás, majd a Ráday utcai műhelyben, vendégként fellépve más színházakban is. 2007-től dolgozom szabadúszóként. A Duende nevű zenekarnak női énekese voltam 2003 és 2004 között.
2013 és 2016 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem Drámainstruktor-Színjátékos szakát.

2017-ben önálló lemeze jelent meg Szabó T. Anna verseiből Kovács Adrián zenéjével Nap, Hold, Nő címmel.

Előadásai

Díjai

Versünnep - Fődíj | 2015

Videó bezárása